 | Szádvári Zoltán Reggaeton
A zene szinte születésem óta létszükséglet a szó legszorosabb értelmében. A stílus sokszor változott, de a latin ritmusok valahogy állandóan ott voltak. A másik ilyen dolog a mozgás. Valami mindig kellett, és maximalista lévén szinte mindent versenyszerűen űztem.
|
szóval a tánc.. 1990-ben írattak be szüleim egy nyári társastánc táborba, ahova nagyon nem volt kedvem elmenni. Túléltem és el is felejtettem - egy évre. Aztán elmentem egy Savaria táncversenyre és pár héttel később már a salsa alapjait tanultam attól a kedves tanártól (Kummer Zsuzsa), aki a nyári tábort vezette.A következő állomás 1995 - már Budapesten -, ahol a főiskola tornatermében megláttam Inotai Csabát és Fischer Mariannt bécsi keringőzni. 1996 - az első újkori Budapesti Operabálon nyitótáncosként léptem fel, majd a következő 3 évben ismét. A latin imádatot Vörös Peti sambája indította bennem, úgyhogy 1997-ben leigazoltam Szombathelyre a Savaria TSE-be. 1999-ben volt az első Latin Formációs Világbajnokságom, bár egyenlőre tartalékként…. Több mint 7 év formációs versenytánc, rengeteg fellépés, mindössze az egyéni versenyzés szorult háttérbe.
A Kubai Salsát 2001-ben kezdtem el újra. 2008-ban munka révén ismét a fővárosban kötöttem ki, és mint mindig, hiányzott a tánc! Salsa buli minden este, ahogy kell. Aztán az egyik bulin fellépett egy csapat egy reggaeton koreográfiával… Megkerestem az iskolát, elmentem egy órára. Majd még egyre, és még egyre..Itt találkoztam párommal, Horváth Csillával, akivel elkezdtünk úgy igazán reggaeton-ozni.  |