 | Horváth Csilla Reggaeton
1986. december 9-én születtem Budapesten. A táncról sajnos nagyon sokáig csak álmodoztam, soha nem volt lehetőségem komolyabban kipróbálni. Bár világ életemben vonzott a latinos életérzés, és mindig csodáltam a kubai táncosokat, a nagy fordulópont csak 2008 nyarán jött el az életembe. Ekkor kezdtem el New York-i Salsázni, amit nagyon megszerettem, és ráadásul a műfaj egyik legkiemelkedőbb alakjától (Szőnyi Levente) tanulhattam. Csodálatosan szép, és kecses táncnak tartom, de valahogy mégsem találtam meg benne önmagam. Az egyik órám után meghallottam a másik teremben dübörgő ritmusokat… A Reggaetont! |
Ezt a zenei stílust már évek óta ismertem és nagyon szerettem, bár fogalmam sem volt arról, hogy erre külön táncstílus is létezik! Amikor elmentem az első nyílt napra, végre megmozdult bennem valami, ha úgy tetszik felébredt az alvó oroszlán. Tudtam, hogy ez az a tánc, amit eddig kerestem, ami igazán én vagyok. Azonnal függőséget okozott, és ez elől nem volt menekvés. Párommal, Szádvári Zoltánnal már második éve táncolunk együtt, és hamar kiderült milyen jól kiegészítjük egymást. Mindennapjaink szerves részét alkotja a tánc, a kitartó munka, a rengeteg gyakorlás meghozta az eredményét: azóta számos táncbemutatón vettünk részt, és Pesten, illetve az ország nyugati régiójában oktattunk… Azóta saját tánciskolánkat vezetjük számos helyszínen tanítunk, és népszerűsítjük a Reggaeton-t.
Egyik fő célom, hogy minél több emberrel megszerettessem a Reggaetont, hogy a lányoknak önbizalmat adjak, segítsek színesebbé tenni a szürke hétköznapokat!
Számomra mi a tánc? Valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható. Valami, ami érzelmes és érzéki. Közöl, noha nem beszél. Kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de forrása mindig az emberi lélek. Tánc közben az lehetsz, ami akarsz lenni… éppen ott, abban a pillanatban.  |